A Nagy Lajos Gimnáziumba járó SZKKA-s lányok nyerték a városi diákolimpiát
Hat csapat részvételével hétfőn az egyetemi csarnokban rendezték a középiskolás lány kézilabda diákolimpia városi döntőjét. Külön öröm klubunk számára, hogy az SZKKA minden iskola csapatában képviselte magát, a Nagy Lajos Gimnáziummal és a Hermann Ottó Szakképző Iskolával való kiváló kapcsolatunk és együttműködésünknek köszönhetően pedig ennek a két iskolának az összetételét szinte csak SZKKA igazolt serdülő és ifi játékosai alkották.
A sors furcsa fintora, hogy a két legerősebb csapat már a csoportküzdelmek során összecsapott egymással: az előrehozott döntőt 16-12-re az NLG nyerte és jutott így a döntőbe, amelyet nagyon simán, 11-3-ra húzott be az Oladi Technikum ellen. A Hermann pedig a bronzmeccsen győzve a harmadik helyen zárt.
Középiskolás Lány Kézilabda Diákolimpia Városi döntő:
1. Nagy Lajos Gimnázium 2. Oladi Technikum 3. Hermann Ottó Szakképző Iskola
Az aranyérmes NLG színeiben szereplő SZKKA játékosok: Arday Luca, Pál Kata Zsóka, Kiss Jázmin, Biró Kata, Wutschi Verona, Kustán Helga Róza, Lepsényi Judit, Laposa Boglárka
A bronzérmes Hermannban szereplő SZKKA játékosok: Török Fanni, Pados Brigitta, Papp Renáta, Nemes Kitti, Tóth Fanni, Pál Zsóka, Simon Ivett.