Bemutatjuk az SZKKA új kabalafiguráját, Totót
A Pődör-lányok az előző kutyás körképben elmesélték, hogy néhány hónapja mekkora veszteség érte az SZKKA-családot: Totó tizenhat éven keresztül minden mérkőzésen a helyszínen szurkolt a lányoknak, szinte együtt nőtt fel a csapat mostani generációjával, szemtanúja volt a klub felemelkedésének és mindeközben az irodában dolgozó munkatársak napjait is szebbé varázsolta.
Az Ő emléke előtt tisztelgünk azokkal a programjainkkal, amivel a közösségünk és gyerekek figyelmét szeretnénk felhívni a menhelyek támogatására és a felelős állattartásra. Mivel azonban így is nagyon hiányozni fog a mérkőzésekről, ezért a klubvezetés a Szurkolókkal együtt úgy döntött, hogy Totó lesz a klub új kabalafigurája.
Szeretnénk Nektek tehát bemutatni az SZKKA új kabaláját, Totót, aki így a jövőben is velünk lehet a hazai mérkőzéseken és akivel már ma este, az Esztergom elleni szezonnyitón élőben is találkozhattok!