Büszkék vagyunk: Bősze Olívia meghívót kapott a serdülő válogatottba
Igazán büszkén jelenthetjük be, hogy egy újabb tehetségünk képviseli klubunkat a magyar utánpótlás-válogatottakban: U17-es csapatunk szélsője, Bősze Olívia meghívót kapott a női serdülő válogatott összetartására, melyet Győrben rendeznek a következő héten. A 2008-as születésű tehetségünket – aki 5 bajnoki mérkőzésen 36 gólnál jár az U17 I. osztály mostani szezonjában – ugyan meglepte a válogatott behívó, de nagyon örült is neki, hiszen ezzel egy nagy álma vált valóra.
- Nagyon örültem, amikor meghallottam a hírt. Egyáltalán nem számítottam rá, de ezzel egy nagy álom vált valóra, amiért eddig keményen dolgoztam. Nagyon köszönöm a támogatást a klubnak, az edzőmnek Huszár Benjáminnak, a volt tesitanáromnak, a lelkesítő családomnak és barátaimnak. Az összetartás biztosan kemény lesz, sok új élményt, tudást szerezhetek, amit majd a későbbiekben felhasználhatok. Ahogy eddig is, a következőkben is keményen fogok dolgozni, és minél többet szeretnék fejlődni – mondta a válogatott meghívóról U17-es csapatunk szélsője, Bősze Olívia.