Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Minden a tervek szerint halad: legkésőbb 2025 elején kezdődhet egy modern, fenntartható csarnok építése

Minden a tervek szerint halad: legkésőbb 2025 elején kezdődhet egy modern, fenntartható csarnok építése

Az egyik helyi szenzációhajhász portálon a csarnok-projektünkkel kapcsolatban a minap megjelent tárgyi tévedések és valótlanságok miatt szeretnénk megnyugtatni szurkolóinkat és a szombathelyi kézilabda és sportbarátokat.

Mint ismert, júniusban vált hivatalossá, hogy az MKSZ a magyar kormány támogatásával jóváhagyta Szombathely kézilabda-csarnokának felépítését. Ennek megvalósításához Szombathely MJV önkormányzata a 2023 márciusában megjelent határozat értelmében a SZOVA Zrt. tulajdonában lévő, 10.452 négyzetméteres telket biztosít, amelyre felépülhet a csarnok. A város augusztus 31-ig térítésmentesen kívánja átadni ezt a területet az SZKKA számára.

A megjelent hírekkel ellentétben ez nem azt jelenti, hogy jövő héten el kellene kezdődnie az építkezésnek, csupán a telek átadásának határideje ez.

Ezzel kapcsolatban már több hónapja zajlanak a tárgyalások az önkormányzattal, a szerződéseket a Magyar Kézilabda Szövetség jogászai is átnézték és már az utolsó simítások zajlanak. A város eddigi pozitív, konstruktív hozzáállása biztosítja, hogy a héten pont kerül az ügy végére.

Ezt követően a kiviteli tervezés és a versenyeztetési folyamatok ősszel indulnak, míg várhatóan 2024 végén vagy 2025 elején kezdődik egy olyan modern, fenntartható csarnok építése, amely a megújuló energiaforrások felhasználásával alacsony üzemeltetési költségekkel fog működni. A létesítmény nem csupán a kézilabdának, hanem más csapat- és szabadidősportoknak is otthont ad majd, így Szombathely sportélete is jelentősen gazdagodik.

 

KAPCSOLÓDÓ KÉPEK