Domináltunk és magabiztos győzelmeket arattunk az U11-es fordulón
Az idei első U11-es fordulót rendezték a hétvégén Sümegen, így nem csoda, hogy U11-es lányaink már nagyon várták, hogy a saját korosztályukban is megmérettethessék magukat. Ezúttal is bizonyosodott, hogy igencsak hasznosak az idősebbek között lejátszott mérkőzések, hiszen így a saját korosztályában magabiztos győzelmeket aratott a csapat, mely a meccsek után egy kiránduláson is részt vett a Sümegi várban.
U11-es Gyermekbajnokság, 3. forduló, Sümeg:
Tungsram SE I. - Szombathelyi KKA 12-22
Győri ETO KC III. - Szombathelyi KKA 7-21
- Ezen a hétvégén elérkezett a várva várt U11-es fordulók rajtja Sümegen. Úgy gondolom, hogy a magasabb korosztályú mérkőzések nagyon jól felkészítettek minket ezekre a meccsekre. Mindkét mérkőzésen az első pillanattól kezdve dominálni tudtunk és magabiztos játékkal magabiztos győzelmeket arattunk. Külön öröm számomra, hogy kezdem apró jeleit látni azoknak a technikai elemeknek, amiket az edzéseken gyakorlunk. Az meg már csak hab a tortán, hogy ismét három újonc játékossal érkeztünk, akik remekül szálltak be a mérkőzésekbe és fontos gólokat vagy éppen labdaszerzéseket hajtottak végre. Azt hiszem mindannyiunknak szüksége volt már erre az önbizalom löketre, de azért bőven van még mit tanulni. Büszke vagyok a lányokra! A mérkőzések után egy csapatépítő kiránduláson vehettünk részt a Sümegi várban. Remek kis levezető program volt. Itt is szeretném megköszönni a Sümegieknek a szervezést, mert az a felkészültség és szeretet, ami ott fogadott minket az nem mindennapi. Nagyon jól éreztük magunkat. Köszönünk szépen mindent – értékelt a forduló után U11-es csapatunk edzője, Molnár Viktória.