Elismert dán szakember veszi át az SZKKA irányítását
Az előttünk álló NB I-es szezonban Bo Rudgaard Olsen személyében elismert dán szakember irányítja a Szombathelyi KKA felnőtt együttesét. Az 59 éves, EHF Mesteredző diplomával rendelkező edző már több klubnál és számos országban bizonyította kiemelkedő munkáját. Az elmúlt években a korábbi magyar szövetségi kapitány, Kim Rasmussen segítőjeként a Bajnokok Ligájában szereplő Rapid Bukarest, valamint Dél-koreai válogatottnál is dolgozott. Korábban a legkiválóbb dán klubok, a Viborg, az Odense, illetve az Aarhus United másodedzőjeként is ténykedett, a 2011/12-es idényben az Odense vezetőedzője is volt.
A dán szövetségnél töltött évei alatt jelentős hatással volt a sportág fejlődésére Dániában: a tehetségkutatásban és a fiatalok fejlesztésében vállalt fontos szerepet és dolgozott a dán utánpótlás-válogatottaknál is, így a szombathelyi utánpótlás is jó kezekbe fog kerülni.
- Üdvözöllek Szombathely és szeretettel üdvözlöm a csapat Szurkolóit. Alig várom ezt az új kihívást és hogy elkezdjük a közös munkát - üzente az aláírást követően az SZKKA új vezetőedzője, akivel hamarosan hosszabb interjút is közlünk.
A korábbi vezetőedző, Vida Gergő és a klub útjai elváltak, további pályafutásához sok sikert kívánunk!