Fiatal, ambiciózus szakember veszi át U14-es csapatunk irányítását
Rédecsi Bence személyében új utánpótlásedző csatlakozott az SZKKA kötelékébe, aki U14-es csapatunkat fogja irányítani a következő idényben. A fiatal, ambiciózus szakember a remek pedagógiai érzékét testnevelő tanárként is kamatoztatja Gencsapátiban, így a gyerekekkel való foglalkozás, valamint a kézilabda tölti ki a mindennapjait. Új trénerünk bemutatkozásában elmesélte játékosként kapusposzton szerepelt, edzői pályafutásában pedig éppen az előző idényben érte el eddigi legnagyobb sikerét.
- A kézilabda gyermekkorom óta a nagy szerelmem. Tízévesen kezdtem el kézilabdázni, aminek a szeretete azóta is töretlen. Korábban játszottam Szombathelye, illetve Szentgotthárdon is kapus poszton, így edzői munkám során a kapusokra kiemelt figyelmet fordítok. Az edzői pályafutásom Szentgotthárdon kezdődött, itt lányokkal foglalkoztam három éven át, de közben az NB II-s felnőtt férfi csapatot is edzettem. A tavalyi évben áttettem a székhelyemet Szombathelyre, ahol a Haladás VSE fiú U14-U15-ös csapatait irányítottam, akikkel az eddigi legnagyobb sikereimet sikerült elérnem: mindkét bajnokságban bajnoki címet ünnepelhettünk a szezon végén, azonban egy év után itt is elváltak az útjaink. Ekkor jött a lehetőség, hogy az SZKKA kötelékébe tartozzak. Korábban is volt már szó arról, hogy csatlakozzak a klubhoz, azonban ekkor még nem éltem a lehetőséggel. Az idei évben azonban, úgy gondoltam, hogy szeretném az edzői pályafutásomat magasabb szintre emelni, amire ennél a klubnál úgy gondolom, hogy abszolút meg tudok tenni, ezért is döntöttem így, hogy elvállalom az U14-es csapat edzői pozícióját – fogalmazott Rédecsi Bence, aki arról is nyilatkozott, mire számít és mit szeretne elérni U14-es csapatunk edzőjeként.
- Egy új helyzetbe bekerülni mindig nehéz. Meg kell találni a közös hangot a csapattal, játékosokkal, klubbal. A legfontosabbnak a csapategységet tartom, így a legfőbb célom ennek a felépítése lesz. Második legfontosabb, hogy fejben legyenek rendben, hogy egy-egy szituációban higgyenek magukban, mert ekkor lehetnek csak sikeresek. Mindezek mellett természetesen a technika csiszolására is kiemelt hangsúlyt kell fektetni. A szezontól összességében azt várom, hogy egy összetartó, kitartó, ütőképes csapat alakuljon ki az év végére – mondta Rédecsi Bence.
Közben U14-es csapatunk is elkezdte a felkészülést Rédecsi Bence irányításával, amiről hamarosan szintén beszámolunk!