Kinyílt a gólcsap a SZISE ellen, megvan a nyolcadik győzelem is a szezonban
Szombaton este listavezetőként és hibátlan mérleggel már a nyolcadik bajnoki győzelmünkre készültünk a SZISE-Bamba Marha ellen. Az első percektől esélyesként léptünk fel és próbáltuk érvényesíteni az akaratunkat, a saját játékunkat játszva hamar előnybe is kerültünk. Bár a védekezésünkbe be-be csúsztak hibák, a kapuban Csatlós Csenge ihletett formában védett, így folyamatosan növeltük a különbséget, az első negyedóra végén 13-7-es állásnál időt kért a vendégcsapat. Csatlós a folytatásban is szinte bebetonozta az SZKKA kapuját, a túloldalon pedig gyors és látványos akciók végén futószalagon érkeztek a gólok, így már az első félidőben 10 góllal vezettünk, 21-11.
Csatlós eszén a vendégek a térfélcserét követően sem nagyon tudtak túljárni, fiatal kapusunk végül 18 védéssel és 45%-os hatékonysággal zárta a mérkőzést, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a találkozó már idejekorán eldőlt: remek átadások és szépségdíjas gólokat követően már 15 találat is volt a különbség, 35-20. A végére ugyan izgalmak már nem maradtak, de ezúttal is minden játékosunk lehetőséghez jutott. A végére már csak az maradt a kérdés, hogy elérjük-e az 50 gólt, de végül 48-35-ös végeredmény után húztuk be a nyolcadik győzelmet a bajnokságban. Maradtunk így hibátlanok és listavezetőként várhatjuk a folytatást is. Köszönjük a támogatást!
Szombathelyi KKA – SZISE-Bamba Marha 48-35 (25-14)
NB I/B 8. forduló, Haladás Sportkomplexum, 450 néző
SZKKA: Csatlós – Kazai 5, Pődör B. 9, Szeberényi 1, Szmolek 3, Kulcsár 4, Pálffy 5 Csere: Pődör R. 9, Dombi 5, Varga N. 3, Balogh P. 1, Horváth A. 3, Böhm, Christe (K) Vezetőedző: Vida Gergő