Kiváló védekezés, rengeteg gyors gól, fölényes győzelem a DVSC U19 ellen
A fiatal tehetségekből álló DVSC SCHAEFFLER U19 csapatát fogadtuk szombat este a Haladás Sportkomplexum csarnokában az NB I/B hatodik játéknapján. Nem lehetett más célunk, mint folytatni az első fordulóban megkezdett győzelmi sorozatot, ennek szellemében kitűnően is kezdtük a találkozót. Csatlós védése után Balogh Petra lőtte a meccs első találatát. A vendégek próbálkozásai rendre elakadt Csatlósban, vagy éppen a sáncban, a túloldalon pedig gyors gólokkal növeltük folyamatosan a különbséget, a hatodik percben már 5-0-ra vezettünk.
Néhány elrontott ziccerünket követően a debreceni fiatalok ugyan felzárkóztak valamelyest, azonban a remekül játszó Dombi üreskapus góljaival pillanatok alatt újra elhúztunk, a 20. percben 12-5 volt az állás. A folytatásban is kiválóan zárt hátul a retesz, olajozottan működött a védekezés, amiből aztán rengeteg gyorsindításos gólt tudtunk lőni, így már az első játékrészben átléptük a tízgólos különbséget, sőt, a szünetre még tovább növeltük az előnyünket, 13 gólos hazai vezetéssel vonultak a csapatok az öltözőbe (20-7).
A fordulás után ott folytattuk, ahol abbahagytuk, három perc alatt berámoltunk 4 gólt, így szurkolóink is idő előtt megkezdhették az ünneplést, hiszen végleg eldőlt a találkozó. A mérkőzés utolsó harmadában minden játékosunk lehetőséget kapott a bizonyításra, néhány perccel a vége előtt pedig már 20 góllal is vezettünk, 40-20. A véghajrában ugyan szépített a különbséget a DVSC U19, de így is kiütéses, 17 gólos győzelemmel menetelünk tovább, 12 szerzett pontunkkal pedig továbbra is vezetjük a bajnokságot.
Szombathelyi KKA – DVSC SCHAEFFLER U19 42-25 (20-7)
NB I/B 6. forduló, Haladás Sportkomplexum, 400 néző
SZKKA: Csatlós – Balogh P. 3, Pődör B. 8, Szmolek 1, Pődör R. 4, Kulcsár 3, Pálffy Csere: Christe – Szeberényi 2, Varga N. 8, Dombi 7, Böhm 3, Kazai, Wutschi 2, Török, Gönczöl 1. Vezetőedző: Vida Gergő