Makarska: Bronzéremmel és egy hatodik hellyel zártuk a rangos utánpótlástornát
Nem csak itthon, nemzetközi szinten is bizonyítottunk: U15-ös csapatunk bronzérmet szerzett a makarskai nemzetközi utánpótlástornán.
A lányok az elődöntőben rengeteg ziccert rontottak, de a mai bronzmérkőzésen koncentrált és jó játékkal 19-13-ra legyőzték az osztrák Hypo együttesét, így az előkelő harmadik helyen végeztek Horvátországban.
- Nagyon jó játékkal sikerült megszereznünk a bronzérmet, aminek nagyon örülünk - fogalmazott a csapat edzője, Huszár Benjámin.
A hatodik hely is szép eredmény U14-es csapatunk számára
A szintén 2008/2009-es korosztályban, idősebbek között is versenyző U14-es csapatunk 23-19-re elveszítette a szlovén Izola elleni utolsó meccsét, így a hatodik helyen végzett a makarskai nemzetközi utánpótlástornán. A lányoknak igazán komoly ellenfelekkel kellett megküzdeniük és a 12 csapatból elért hatodik helyezéssel túl is szárnyalták az előzetes várakozásokat. Edzőjük is büszkén értékelt:
- Nagyon fáradtan kezdtük az utolsó mérkőzést, ráadásul az időjárás sem segített, a lányok nem győzték hűteni magukat a pálya mellett. Próbáltuk minél jobban forgatni a csapatot a regenerálódás szempontjából. Voltak jó periódusaink, de az ellenfél dominált a találkozón. Hihetetlenül büszke vagyok a csapatra, amiért a hatodik helyen végeztünk ezen a rangos tornán. Méltó búcsú volt...-értékelt U14-es csapatunk edzője, Horváth Konrád.
Mindkét csapatunkra nagyon büszkék vagyunk, amiért ilyen eredményesen képviselték a klubot egy rangos nemzetközi utánpótlástornán, bravó lányok!