Megfiatalított csapattal is dicséretes helytállás a Magyar Kupában
Három rutinosabb játékost leszámítva tulajdonképpen az U19-es ifi csapatunkkal felállva fogadtuk kedd délután az NB I/B-ben harmadik helyen álló Komárom együttesét a Magyar Kupa II. fordulójában. Fiataljaink igazán bátran és harcosan kezdték az összecsapást, pontos befejezések és határozott védekezés jellemezte a csapatot, így gyorsan előnybe kerültünk. A vendégek három hetessel próbálták tartani a lépést, első akciógóljukat a 15. percben szereztek, 7-4.
A vezérként előlépő Horváth Alexandra és Böhm Nikolett mellett a felnőttek között most debütáló fiatalok is éltek a kapott lehetőséggel: Szákovics Hanna és Szabó-Rácz Johanna is góllal mutatkozott be, Pál Zsóka pedig kitűnő védekezéssel hívta fel magára a figyelmet. A remekül sikerült első játékrész után hat góllal, 16-10-re vezettünk a nagyszünetben.
A második harminc percet a Komárom kezdte jobban, a vendégek gyorsan berámoltak négy gólt, a közel hatperces gólcsendünket aztán Horváth Alexandra törte meg, 17-14. Fiatal csapatunk szépen tartotta magát a rutinos játékosokat soraiban tudó Komárom ellen, de a vendégek folyamatosan zárkóztak, majd a hajrához érve ki is egyenlítettek, 21-21. Az utolsó tíz percben felváltva estek a gólok, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. Fiataljaink nagyot harcoltak a győzelemért, de a Komárom az utolsó percben is ki tudott egyenlíteni, a 28-28-as döntetlen pedig a vendégcsapat továbbjutását eredményezte.
A kiesést jelentő döntetlen ellenére nem lehetünk csalódottak, ifistáink sikeresen helytálltak a rutinos komáromi csapat ellen. Mindenképp dicséret illeti fiatal tehetségeinket és bízunk benne, hogy ez a mérkőzés további lendületet és motivációt ad a jövőre nézve.
Szurkolóinknak köszönjük a biztatást, találkozunk szombaton este a Haladás Sportkomplexumba, amikor 18 órától a SZISE-Bamba Marha gárdáját látjuk vendégül a bajnokságban.
Szombathelyi KKA – Komárom VSE 28-28 (16-10) /továbbjutott: Komárom VSE/
Magyar Kupa II. Forduló, Egyetemi Sportcsarnok, 250 néző
SZKKA: Christe – Török 2, Horváth A. 10, Wutschi 4, Böhm 8, Gönczöl 1, Szákovics 2 Csere: Pál K., Pál Zs., Szabó-Rácz 1, Kasper, Bősze, Gubics, Nyári, Papp R. (K), Horváth L .(K). Vezetőedző: Vujovic Mirko