Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Pankotai Luca távozik, Komáromba igazol

Hornyák Panna pedig kettős játékengedéllyel kerül a komáromiakhoz.
Pankotai Luca távozik, Komáromba igazol

Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy távozik klubunktól Pankotai Luca, aki 2023 nyarán az egri Eszterházy csapatától érkezett Szombathelyre. A 25 éves játékos sérülés miatt az előző idény szinte teljes egészét kihagyta, de közben egészen mostanáig utánpótlásedzőként (tavaly U9, idén U10) segítette klubunkat. Felépülése után a nyári edzőmeccseken kapott szerepet, de az NB I-es szezonban nem lépett pályára, ezért a több játéklehetőség reményében úgy döntött, hogy a Komárom csapatához igazol.

- Először is szeretném megköszönni ezt az utazást, amit átélhettem a csapattal, igaz leginkább külső szemlélőként, de így is örök emlék marad. Rövidebbre sikerült az itt létem mint ahogy gondoltam, de mindennek megvan az oka. Nehéz döntés elé állított az élet, mivel a saját karrierem építésében benne van a megfelelő játéklehetőség, de most úgy alakult, hogy ezt a lehetőséget máshol kell megragadnom. Rengeteg mindent tanultam a kicsit több mint egy év alatt, amíg itt voltam. Fáj a búcsú, hiszen nem így kalkuláltam. Nehéz volt a gyerekeket is elengedni, hiszen bennük olyan szeretet van és kötődés, de megígértem nekik, hogy ha olyan helyen játszanak és az időm engedi mindenképp megnézem őket. Most is büszke vagyok rájuk, de abban a helyzetben még büszkébb leszek. A felnőtt csapatot is mindenképp követni fogom és meccsre is szeretnék majd kimenni. A legfontosabb szó, amit mondhatok az a köszönöm. Köszönöm a szurkolóknak, hogy támogattak a sérülésem alatt is. Köszönöm a klubnál dolgozóknak, hogy bármilyen kérdéssel/kéréssel fordulhattam hozzájuk. Köszönöm a felnőtt stábnak, hogy segítettek a fejlődésben. Köszönöm a csapatnak, hogy itt lehettem és rengeteget tanulhattam. Köszönöm a szülőknek, hogy támogattak és megértőek voltak. Köszönöm a gyerekeknek, hogy velük minden edzésen feltöltődhettem és ennyire szerettek – fogalmazott Pankotai Luca, akinek további pályafutásához sok sikert kívánunk!

További hír a klub háza tájáról, hogy a szintén tavaly nyáron érkező, szlovák-magyar kettős állampolgársággal rendelkező 20 esztendős Hornyák Panna kettős játékengedéllyel szintén Komáromban folytatja.