U10-es Gyermekbajnokság: Szép egyéni megmozdulások, gyors gólok
Az elmúlt hétvégén Sümegen rendezték az U10-es Gyermekbajnokság 4. fordulóját, melyen az SZKKA U10-es és U9-es gárdája is részt vett. U10-es csapatunk a Niké SE és a házigazda Sümeg, az idősebbek között vitézkedő U9-eseink pedig a Lenti és a Marcali együttesével találkozott. Nézzük edzőink értékelését:
- Mindegyik meccsen nagyon jó volt a védekezés ezért kevés gólt kaptunk, a labdaszerzésekből pedig gyors gólokat tudtunk lőni. Dolgozunk tovább, várjuk a hétvégi Danube kupa döntőt. Gratulálok a lányoknak és köszönjük a szülőknek, hogy ismét elkísértek minket és fantasztikus hangulatot teremtettek – értékelt Varga Niki, U10-es csapatunk edzője.
- A két mérkőzés két teljesen más csapatot mutatott. Az első meccsen nagyon nehezen lendültünk bele. Sok kihagyott ziccer és sok eladott labda jellemzett minket. A lányoknak a két mérkőzés között el is mondtam, hogy sokkal többre képesek és nem kell izgulni. Ez be is bizonyosodott, mert a második mérkőzésen már egy teljesen másik arcunkat mutattuk. Jobban kihasználtuk a ziccereket és sokkal több szép egyéni megmozdulás volt. Örülök, hogy a második mérkőzésre összeszedték magukat a lányok, ezért gratulálok nekik. Folytatjuk tovább a munkát, hiszen mindig van hova fejlődni – fogalmazott a forduló után Pankotai Luca, U9-es lányaink trénere.