U11-es csapatunk új edzője: Molnár Viktória
Molnár Viktória személyében U11-es csapatunk is új edzővel kezdte meg az edzőtábor hetét és a felkészülést a következő idényre. A fiatal trénerünk életében már kisgyermek óta meghatározó szerepet tölt be a kézilabda: tízéves korában Siófokon kezdett el kézilabdázni, majd a Győri ETO-ban folytatta pályafutását, ezt követően pedig megtapasztalhatta, hogy milyen az élet az SZKKA-családban.
- Ezután az életem egy kis időre teljesen más vizekre evezett, de két év pihenés után újult erővel tértem vissza a kézilabda világába, immár edzői tervekkel – kezdte bemutatkozását Molnár Viktória. - Az edzői pályafutásom az előző szezonban kezdődött Lipóton ahol szinten kislányokkal foglalkoztam. A nyár folyamán kaptam egy váratlan lehetőséget Pődör Zoltán elnök úrtól ami rendkívül nagy megtiszteltetés számomra, így természetesen elfogadtam az ajánlatát. Játékosként az NB I/B felnőttig bezárólag minden korosztályban megtapasztalhattam, hogy milyen a dobogó legfelső fokán állni és edzőként is szeretném majd hasonló élményekben részesíteni a játékosaimat – fogalmazott U11-eseink új trénere, aki számára edzőként a fiatalok fejlődése az elsődleges feladat.
- Egy összeszokott, jó közegbe bekerülni sosem egyszerű. Igyekszem minden eddigi tudásommal és tapasztalatommal segíteni a lányok fejlődését. A célokat én sosem a csapatok eredményességének tekintetében szoktam felállítani, a játékosok fejlődése az elsődleges. Különösen az alacsonyabb korosztályoknál, tehát a legfontosabb, hogy azok a játékosok, akikben fantáziát látunk, a megfelelő pozícióban játsszanak, a megfelelő munkát fektessük beléjük. Azokon a területeken tudjanak fejlődni, ami az ő játékos karrierjüket a leginkább elősegíti. Emellett szeretném a játékoskeretet is megerősíteni. Úgy gondolom, hogy egy még jobb csapatot össze tudunk hozni jövőre, ami azt jelentené, hogy eredményesebbek tudunk lenni a jövőben – nyilatkozta Molnár Viktória.