Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

U13-as ezüstérem a mosonmagyaróvári nemzetközi felkészülési tornán

U13-as ezüstérem a mosonmagyaróvári nemzetközi felkészülési tornán

Az elmúlt hétvégén négy csapat részvételével rendeztek nemzetközi felkészülési tornát Mosonmagyaróváron az U13-as korosztály részére, melyre az SZKKA együttese is meghívót kapott. U13-as lányaink a döntőbe jutásért a Ferencvárost győzték le, így a fináléban az osztrák Hypo ellen nyerő házigazdával találkoztak. A rendkívül szoros döntőben egyetlen góllal végül a Mosonmagyaróvár nyert, így ezüstéremmel zártuk a nemzetközi U13-as tornát.

Mosonmagyaróvár KC U13 – Szombathelyi KKA 18-17
 

- Az idei évet egy felkészülési tornával kezdtük, miután augusztus közepén megkezdtük az alapozást kültéri futóedzésekkel. A lányok szorgalmasan végigdolgozták az alapozás minden egyes edzését, ami nagy örömmel töltött el, különösen azért, mert szinte minden alkalommal teljes létszámmal tudtunk edzeni. A tornára Mosonmagyaróvárra látogattunk, és ezúton is köszönjük a meghívást. A tornán négy csapat vett részt, a sorsolás alapján pedig a Ferencvárossal mérkőztünk meg, ahol a döntőbe jutás volt a tét. Erősen kezdtük a mérkőzést, 5:0-ás állásnál az ellenfél időt kért. A mérkőzés teljes ideje alatt fegyelmezett játék jellemzett minket, védekezésben sok megállító faultot alkalmaztunk, ennek köszönhetően a kapusok is jól teljesítettek, így magabiztos győzelmet arattunk. A döntőben az MKC csapatával mértük össze tudásunkat. A mérkőzés során fej-fej mellett haladtunk, hol mi vezettünk, hol ők. A második félidőt sajnos öt eladott labdával kezdtük, amelyekből gyors gólokat kaptunk. A végére sikerült visszakapaszkodnunk, de az egyenlítő találat már csak időn túl érkezett meg a kapuba. Ezek a meccsek nagyon fontosak számunkra a fejlődés szempontjából A torna nagyban hozzájárult a csapat bajnoki rajtjának előkészítéséhez, addig még van időnk a hibák kijavítására. Gratulálok a csapatomnak az ezüstéremhez – értékelt U13-as csapatunk edzője, Horváth Konrád.