Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

U15 I. osztály: Fontos meccsen fordítottunk az utolsó öt percben

Kulcsfontosságú pontokat szereztünk a felsőházba jutás szempontjából.
U15 I. osztály: Fontos meccsen fordítottunk az utolsó öt percben

A hétvégén már a harmadik fordulót rendezték az U15-ös I. osztályú bajnokság küzdelmeiben. Az SZKKA U15-ös csapata a felsőházba jutás szempontjából nagyon fontos meccsen tudott fordítani a rivális Érd ellen, majd komoly ellenállásra késztette a kiváló erőkből álló Kozármisleny együttesét. A játéknapot követően hat mérkőzés után három győzelemmel és három vereséggel a tabella ötödik helyéről várják a lányok a bajnokság folytatását.

U15 I. osztályú Gyermekbajnokság, 3. forduló, Székesfehérvár:

Szombathelyi KKA – Érd 28-25

Szombathelyi KKA – Kozármisleny SE 24-32

- A felsőházba kerülés szempontjából nagyon fontos mérkőzést játszottunk a rivális Érd ellen. Az első félidő döntő részében nagyon fegyelmezetten játszottunk. Sikerült ötgólos előny kiharcolni a 20. perc környékére, de ez inkább minket zavart meg, mert elkezdtünk kapkodni és sok hibával támadni. A félidőben már az Érd vezetett egy góllal. Nagyon hullámzó volt a játékunk ebben a periódusban, a második félidőre viszont nagyon büszkék lehetünk, végig hátrányban játszottunk és az utolsó öt percben sikerült megfordítani a mérkőzést. Volt két extra egyéni teljesítmény (Béres Fruzsina 9 gól és Szabó Dóra 11 gól), de összességében ez egy CSAPAT siker volt. A második mérkőzést a Kozármislennyel vívtuk. Tudtuk, hogy nagyon szervezett és erős csapattal fogunk játszani. Fegyelmezetten és jó tempóban kezdtük a mérkőzést. Sajnálom a félidő végét, mert fegyelmezetlenek voltunk védekezésben és kettős emberhátrányba kerültünk, ezt pedig az ellenfél kihasználva háromgólos előnyre tett szert. A második félidőben egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni az ellenfél kapusával, aki bravúrosan védett. Kidolgozott helyzetek sokaságát hagytuk ki. Megérdemelten nyert a Kozármisleny, de volt tartása a csapatomnak és 30-35 percig komoly ellenállásra késztettük az ellenfelünket. Ebben a fordulóban is sokat tanultunk és kulcsfontosságú pontokat szereztünk. A kézilabda játék minden területén fejlődnünk kell még, ezért fogunk még keményebben készülni és edzeni a jövőben! Hajrá SZKKA – értékelte a fehérvári fordulót U15-ös csapatunk edzője, Bujárszki Ádám.